A Tanszék Jelentőségéről

Videó: A Tanszék Jelentőségéről

Videó: A Tanszék Jelentőségéről
Videó: Novemberi összegzés 2024, Március
A Tanszék Jelentőségéről
A Tanszék Jelentőségéről
Anonim

Szerző: Natalia Kholina pszichológus

Nemrég azokra az emberekre gondoltam, akik nehézségeket tapasztaltak a szülői családtól való elválás kapcsán.

Nem részletezem, és itt leírom az ilyen raktár családjainak sajátosságait. Csak megjegyzem, hogy számos esetben a szülői családi rendszer akadályozza meg a szétválasztást, vagy legalábbis aligha mond le önmagáról, és gyengén segíti a gyerekeket abban, hogy elhagyják, elszakadjanak egymástól.

Általában a gyerek olyan határozottan és kényelmesen van „beépítve” oda, hogy a rövidlátó családnak egyáltalán nincs oka elválni tőle (és főleg a hozzá rendelt szerepfeladatokkal, funkciókkal és tünetekkel, ahogy mi értjük). De most nem erről, nem interferenciáról beszélünk …

Evolúciós elválasztás - ez a gyerekek feladata, függetlenül attól, hogy beavatkoznak ebbe a folyamatba, vagy segítenek. A külső környezet elősegíti vagy akadályozza. Az egyetlen, amit hozzá lehet tenni: ha zavar, rosszkor, bátorít, vagy nem készít fel eléggé az elválasztásra, az ilyen családokból származó gyermekek sorsa mindenképpen irigylésre méltó.

Biztosan nehéz időkben lesz részük, és sokszor nehezebb - akár elviselhetetlen - megoldani ezt a problémát önállóan, a klán támogatása nélkül …

Így született meg a metaforám, amely tükrözi - számomra úgy tűnik - ennek az eseménynek a teljes mélységét és jelentőségét.

Nekem egy fának tűnt, legyen almafa. Erőteljes, szétterülő, koronával, amelyen érett alma lóg. Elérkezett az idő, amikor a tömeges gyümölcsök leválnak az ágakról. Milyen sors vár rájuk?

Azok története, akik közelebb kerülnek a gyökerekhez, általánosan ismert és szomorú. A szülői ágú fa árnyékában kevés a fény, és a földet keresztül -kasul behatolják egy hosszú évek óta növekvő fa gyökerei, és ez is kimeríti.

A lábánál, az árnyékban és a gyökerekben leesve fokozatosan humuszmá alakulnak, soha nincs idejük csírázni. Ha a magok csíráznak, akkor egy fiatal almafa élete nagy valószínűséggel rövid életű lesz. A törzs vékony és törékeny marad. És nagy a valószínűsége annak, hogy anélkül, hogy virágot vagy gyümölcsöt hagyna maga után, egy fiatal fa hajtása meghajlik, mielőtt a következő tavasz elkezd csengeni a szegecsekkel.

A legjobb esetben (az emberek általában szerencsének nevezik), néhány mókus elviszi ezt a gyümölcsöt, például ahol a leejtett magnak nagyobb esélye lesz csírázni, gyökeret verni, erőt nyerni és növekedni.

A tovább guruló alma esetében jelentősen megnő az esély. Ott rengeteg a napsütés, és a kitartást előidéző szél is bőven van (mert az üvegházból hozott különleges fajta túlélése sem könnyű a zord vidékeken). És a föld még nem fogy, de tele van mindennel, ami a fás élethez és a termékenységhez szükséges.

Ez egy evolúciós jelenség, amelyet a természet ősidők óta szorgalmaz és megerősít: minden új nemzedék továbbadja utódainak, amit életre gyűjtött. És nem fordítva: mindent, amit az élet során összegyűjtöttek és megalkottak, nem lehet, nem szabad az ősökkel együtt eltemetni.

Almafából nem nő ki almafa, amelynek minden gyümölcse a törzs alatt gurul, kivéve, ha a rothadás és a keszeg elválik. És ha így lenne az emberi világban, akkor mindannyian rég nem lettünk volna a Földön …

Mit tegyünk, az almának nincs érzése, agya, lába. És hogy mi lesz az almáskerttel, nagyban függ a külső tényezőktől: az éghajlattól, az időjárási jelenségektől, a tereptől, a mókusok jelenlététől a közelben, a kártevőktől vagy a kertet gondozó emberektől.

Sajnos, az agy jelenléte, a választási lehetőségek, a szabad akarat és a fajok összetettsége ellenére az emberek gyakran nem használják ki előnyeiket, hanem az evolúció, a természet és önmaguk ellen lépnek fel.

Nem meglepő, hogy egy ilyen elutasítás következményei nagyon szomorúak, kevés embernek tetszik, és egyre kellemetlenebb következményekkel jár a jövőben …