​ Nincs Esély. Ne Vedd Sértésnek. Nélküled

​ Nincs Esély. Ne Vedd Sértésnek. Nélküled
​ Nincs Esély. Ne Vedd Sértésnek. Nélküled
Anonim

Semmi esély. Ne vedd sértésnek. Nélküled.

Az érzések úgy jönnek, mint a holdfény hulláma, amely elárasztja az álmos erdőt, csendesen, kissé kopott veszélyérzetet, tompított érzést a részvételben a történésekben, életének új éjszakája kezdődik. Lelked nappal és éjszaka között szakadozva rángsz, kétségek árasztották el a partot, nincs senki, aki hallgathatna rád, ez nem vicc, ez nem is igaz, ezt magad hordod magadban másoknak, csak a tanácsok ösztönös hánytatása a monológoddal, csak a segítő záróizom görcsös összehúzódásai, a beszélgetőtársat kifordítva belőled, nem tudja magában tartani a vetületedet, nagyon mérgező. És tudod, ez így van, nem fognak megérteni téged, és te sem fogod megérteni magad, csak gondolsz, álmodozol erről a megértésről, de minden hiábavaló, csak a hamis éned paranoiás árnyéka képes megérteni téged.

Oldalsó pillantások, minden eltűnik valahol, a fájdalom metafizikája feltételezi a szenvedést, mi felkeltünk és elmentünk, te pedig ott fekszel, bánat sújtotta, persze, bánat, a helyszínen kidobva, és senki sem tartja készen a kezét, amikor vakodj meg a saját közömbösségedtől. Csak értsd meg, világodban, melegségtől és megértéstől mentesen, nincs hely számodra. Nehéz, fájdalmas és undorító helyenként, önmaga megértése az öntudatlan boldogság zsarnokságát vonja maga után a zavart tudat fölött, tele képzelgéssel és üres gondolatokkal. Bármilyen vágyad ebben az állapotban értelmetlen, nincs bennük a legfontosabb - te. Nincs melegség és szeretet, csak a kapcsolatok eltorzult látása, még egy csipetnyi önmaga megértése sem, csak abszolút meggyőződés van arról, hogy igaza van. Még mindig olyan gyermek vagy, aki nem ismerte anyád szerelmét, rohansz vele a lelkedben, mint egy kisgyerek a mackóval, fáj ezt kívülről látni, olyan kicsi vagy, és már olyan boldogtalan, ölellek, fel akarlak melegíteni, az én fejemben egy sopilka kezd játszani, és az anyai jó kísérteties dallamát sugározza rám a gyermeke számára, és egyszerűen átölelsz vékony karoddal, és a szemed tele hálás kétségbeesés és remény felülmúlhatatlan nedvességével, amelyet megtörök, amint egy alak jelenik meg a láthatáron, amely a tudatosságot oldalra tereli, mint amikor anyád egyszer elhagyott téged egy férfival az éjszakában, és ott tűnt el. Ennek a történetnek nincs vége, nincs elemzés, amely befejezi utadat az anya utáni éjszakába, nincs elemző, aki visszaküldi őt a te kiságyadhoz, még mindig melegen és már annyira üresen, nincs mód megbocsátani és értsd meg, ez csak örökké, fogadd el, fagyaszd meg, halj meg, öld meg őket, öld meg az emlékeidet, és ezután sem lesz könnyebb számodra, mert anya még mindig közel van, de olyan messze, és már nem a tied. Elidegenedés, ezt hagyta el, és egyedül vagy, és senki sem hall meg, te pedig néma vagy. Anya, miért vagy ilyen vak a választásodban? Nem vagyok én csoda? Nem, nem vagy csoda, nem is ő, te vagy az, aki zavarja a vele való együttlétet. Oidipusz, mindig ott van, úgy tűnik, hogy az anyja helyett úgy állt közted, mint egy kolosszus, mint a gyűlölet a szerelem mögött, és te egyedül vagy mindezzel, és biztosan veszítesz. Nincs esélyed. Ne vedd sértésnek. Nélküled.

Nem, nem csak a könnyeit hullatja, nincs többé, álmai ellopták a teljes készletet és egy nedves párnát reggel, nincs semmi számotokra. Ez az élet, megy tovább, rend, ebéd, számla, minden. Hová menjen? Kivel leszel ma egyedül? Miért van szüksége minderre, ha … Bár, ne aggódjon, minden már eldőlt, ne aggódjon. Ne félj, nem jön senki.

Ajánlott: