Felesleges Eredményekkel Táplálni A Belső Kritikust

2024 Szerző: Harry Day | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-17 15:38

Pszichológus, klinikai pszichológus - Szentpétervár

A belső kritikus megszelídítésének egyik leggyakoribb hibája az, hogy megpróbáljuk őt eredményekkel táplálni. Annyi mindent megtenni, hogy végül beleegyezzen - most minden rendben van. És lemaradt a végtelen kritikájával.

Ez a megközelítés logikusnak tűnhet. Valóban, mi lehet természetesebb, mint megpróbálni kijavítani azt, amiért kritizálják? De a kritikus különleges lény. Nem válik gyengébbé vagy toleránsabbá az eredményeink növekedésével.

Minden alkalommal, amikor azt mondja: "Ha ezt és azt csinálod, akkor beszélünk." És hisszük, hogy ezt javítanunk kell, és akkor minden rendben lesz. És kijavítjuk. De most egy újabb szörnyű hibával állunk szemben, amelyet javítani kell. És így tovább a végtelenségig.

Ez érvényes lehet az élet bármely területére.

Például azt gondolja: "Itt lefogyok és élek!". Fogyás. De a második rész valahogy nem adódik össze. Most a kritikus szerint a bőrrel vannak problémák. A fogak nem elég fehérek. És itt az ideje, hogy figyeljen arra, hogy az orra görbe …

A boldogság valahol villog a jövőben, de a szegények ma sem kapnak semmit.

Itt persze nem arról van szó, hogy nem kell célokat kitűzni és valamit elérni. Íme, mennyire fontos, hogy figyeljünk e célok belső forrására. Az érzelmi töltés a végén ettől függ. Ha valamit teszek a helyről, hogy bebizonyítsam, hogy nem én vagyok a leghibásabb teremtmény, aligha kapok egy adag örömöt a kijáratnál. De ez nagyban megnöveli a hiba költségeit és a folyamat során fellépő stresszt.

Mindig veszélyes valamit tenni annak érdekében, hogy valakinek valamit bizonyítson. De valamit tenni annak érdekében, hogy bebizonyítsa alkalmasságát a kritikusnak, száz százalékos kudarc. Hiszen a kritikus sajátos kritizáló lencséjén keresztül tekint a világra. Szakmája, természete a kritika. Keresse meg a hibákat, és mutassa meg azokat.

Amikor bemutatunk neki egy eredményt, nincs feladat azt mondani: „Jó!”. Az ő feladata, hogy megtalálja, mit lehetne még javítani. Erre született. Ő a hibaérzékelőnk. Néha túl érzékeny. És a hiányosságok örök keresése során nagyon tisztességes távolságra eltávolodhat a valóságtól.

Nem fogja racionálisan megvizsgálni a teljesítményünket, akár dicsérni, akár nem. Kritizálni fog. Egyébként is. És megvannak a maga trükkjei, hogy kritizáljanak valami igazán menő dolgot is.

Például leértékelheti a corny -t. Vagy talál valakit, akivel összehasonlíthat minket, persze nem a mi javunkra. Egy másik kritikus mester egy különleges hangsúlyeltolódásban. Legyen 99% nagyszerű. Becsukja a szemét. De az apró, nem ideális rész hatalmas lesz számára …

A kritikus a maga javára fordítja bármelyik tapasztalatunkat: negatív és pozitív. Ha valami nem sikerül nekünk, azt fogja mondani: "Megint tévedni fogsz, mint akkor." Ha korábban jól csináltunk valamit, azt fogja mondani: „Baleset volt. Ezt már nem tudod megtenni, és csalódást okozsz azoknak, akik ostobán hittek benned. " A második esetben pedig még rosszabb is lehet.

Egyébként sok "baleset" történhet, a kritika nem különösebben kínos. És ha eltelik egy kis idő a siker után, a kritikus azt mondhatja: „Nos, igen, korábban is működött. Az utolsó te. A mostani nem fog működni! Már elfelejtette, hogyan kell csinálni.

Igen, logikátlan. De a kritikus nem a logikáról szól és van. Éppen ezért nincs értelme eredményekkel etetni.

A kritikára született lényt nem dicsérik. Feladata a hibák keresése. És el kell fogadnunk, és ebből a szempontból kell használnunk. Nem szabad kérni valakit, hogy adjon valamit, amit ő nem tud adni. Ez vonatkozik az emberekre és a személyiségekre is.

És akkor mit tegyünk vele? Tanuljon meg különbséget tenni a hangja és a kritikus hangja között.

Első gyakorlat - a kritikus képének konkretizálása

Fontos megtanulni kételkedni a szavaiban. Ne rohanjon kijavítani mindent, amivel a kritikus elégedetlen. Ellenőrizze, hogy valóban megéri -e a figyelmet. Talán ezt tényleg javítani kell. Vagy talán csak hülyeség.

Nagyon fontos, hogy megtanuljuk észrevenni más részeinket, beleértve a támogató részeket is. És tudatosan válassza ki, hogy kit hallgasson meg minden konkrét helyzetben.

Számomra például a kritika jól kiegyensúlyozott még akkor sem, ha ügyvéd, és nem fogadja el a lágy szubperszonalitást. Számomra ezt egy szubszemélyiség egyensúlyozza, melynek mottója: "Nem szabad semmit túl komolyan venni."

A kritikus feladata, hogy a világot olyan lencsén keresztül lássa, amely felnagyítja a hibákat. De nem kell csak ezen a lencsén keresztül néznünk. És nem kell javítania. Képesnek kell lennünk különbözőeket nézni.