A Napba Nézve. Élet A Haláltól Való Félelem Nélkül

2024 Szerző: Harry Day | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-17 15:38

A halál témája kisebb -nagyobb mértékben mindannyiunkat aggaszt. Szinte mindenki fél a haláltól, csak ez a félelem különböző módon nyilvánul meg (szorongás formájában a szerettei miatt, annak érdekében, hogy minél több gyermeket hagyjon hátra, nyomot hagyjon a történelemben, könyveket írjon. a fóbiák és az állandó kontroll, védő magatartás, a zóna kényelmének elhagyása, a halál kockázatos magatartással való dacolása, a végtelenül beteg emberek megsegítése, sőt az öngyilkosság, paradox módon stb.).

A szorongásos zavarok mindig a halálfélelemen alapulnak. A szorongás intenzitásának csökkentése érdekében be kell jönnie azzal a ténnyel, hogy előbb -utóbb mindannyian meghalunk, hogy toleranciát alakítsunk ki a halálfélelemtől és a semmitől. Valakinek ebben segítenek a vallási gyakorlatok, a földönkívüli világba vagy a földönkívüli civilizációkba vetett hit, a reinkarnáció; néhányat segít az utolsó napjaikat élő betegek gondozásának gyakorlata, a gyógyíthatatlan betegek pszichoterápiája, ami érzelmileg szokatlanul nehéz, és biztosan nem mindenkinek. Az ilyen segítséget személyes terápiával kell kombinálni.

Irwin Yalom pszichoterápiát végzett gyógyíthatatlan beteg emberekkel, olyanokkal, akiknek rokonai és barátai szenvedtek szenvedélybetegségektől vagy gyógyíthatatlan betegségektől. Ez alázattal, filozófiai hozzáállással ajándékozza meg az ember gyengeségét és leküzdi szeretteinek nehéz betegségeit, felderítve utolsó napjait. Végül is nem az élettartam a fontos, hanem a minősége.

Csak a halál szélén állva kezdi az ember valóban újragondolni nézeteit és értékeit, elkezd igazán élni minden nap, észrevenni minden kellemes apróságot.

Ha fájdalmasan beteg, akkor a halál kívánatos szabadulássá válik számára.

Ahogy Arthur Schopenhauer írta, Yalom idézte egzisztenciális könyveiben: "Amíg élek, nincs halál. Ha eljön, eltűnök."

Érdemes tehát aggódni amiatt, ami nem történt meg előre?

És amikor egy szeretett személy súlyos betegségével szembesül, egyrészt lelki poklon megy keresztül, másrészt fokozatosan beletörődik abba, az már megszűnik ismeretlennek és félelmetesnek lenni. Hiszen mindig fél az ismeretlentől.

Ahogy valaki mondta, a jövővel kapcsolatos gondolatok szorongásba, a múltra vonatkozó gondolatok szomorúságba taszítják. A jelenben az egyetlen jelentés az, hogy minden napot teljesebben éljünk, hogy később ne legyen fájdalmasan fájdalmas.

A cikk megírásával kapcsolatos gondolataim akkor merültek fel bennem, amikor elkezdtem olvasni I. Yalom "Napba nézés" című könyvét, hogy valahogy elfogadjam apám betegségével kapcsolatos helyzetet, ami felkavarta saját félelmeimet.

A pszichénk nem akarja elfogadni a végességet. Így például ma azt álmodtam, hogy apám nem beteg, hanem jókedvű és vidám, mint korábban, én pedig nyaralni megyek vele és anyámmal.

Hasonló esetet írt le Yalom a gyakorlatából. A férfi nem tudott megbékélni az autóbalesetben megrokkant bátyja halálával, akit egy zárt koporsóban temettek el. A személyes terápia során álmodott, hogy részt vesz testvére temetésén, de egészségesnek és cserzettnek látszott.

Városunkban az orvosok külön kategóriája idegesít. Nem állítottak fel hivatalos diagnózist annak érdekében, hogy az apa fogyatékosságot kaphasson, nem írt fel kezelési tervet, nem adott fel receptet gyógyszerekre, nem javasolta a helyi palliatív ellátó központ felvételét. Most jogilag törekednünk kell arra, amit a törvény előír.

Hiányzik az idő, ami fontos a daganatos megbetegedésekben szenvedőknek, amikor a kezelést késleltetik a segítségre váró hosszú és fájdalmas sorok elhaladásával, amelyekhez a beteg sohasem élhet. És persze nem az orvosok a hibásak ezért, hanem a megcsontosodott egészségügyi rendszer.