A Vezetés árnyoldala

Tartalomjegyzék:

Videó: A Vezetés árnyoldala

Videó: A Vezetés árnyoldala
Videó: IZOMNÖVELŐ GYAKORLATOK (a 6 legjobb) 2024, Április
A Vezetés árnyoldala
A Vezetés árnyoldala
Anonim

Miért akarunk ennyi követőt? Miért van annyi menedzser, vezetést ápoló cikk és követő-orientált stratégia?

Ma az emberi teljesítést két kritérium határozza meg: a pénz és a követők. Minél több követője van az embernek, annál nagyobb bizalmat mutatunk neki.

Nemrég vettem észre, hogy számos hasonló videó közül azt a videót választom, amelyik a legtöbb megtekintéssel rendelkezik. Választásomat azonban kritikusan elemezve észreveszem, hogy személyes tapasztalataim szerint a megtekintések száma ritkán korrelál az anyag tartalmával, esztétikai vagy informatív értékével.

Miért vagyunk olyan szívesen vezetők?

Krishnamurti egyszer megjegyezte: Szükség van -e vezetőkre egy olyan társadalomban, ahol mindenki elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy maga döntsön?

Vezetőkre van szükség ahhoz, hogy irányítsák azokat az embereket, akik nem tudják irányítani önmagukat

A vezetők iránti igény természetesen felmerül egy olyan társadalomban, amelyben egy harmadik személy hangja súlyosabbnak tűnik, mint az övé.

Megszoktuk, hogy más emberekre támaszkodunk. Várjuk, hogy a másik elmondja, hogyan lesz jobb. Nekünk csak úgy tűnik, hogy van gondolati szabadságunk, mert a mindennapi döntésekben viszonylag sikeresek vagyunk: magunk határozzuk meg, hogy melyik étterembe menjünk, melyik filmet nézzük meg. Melyik elnökre szavazzon. Ugyanakkor a "ki vagyok én, inkább egy szakértőre támaszkodom" gondolkodásmód megléte miatt leértékeljük saját intuíciónkat, belső helyességérzetünket. Az ész alapján hozunk döntéseket, és figyelmen kívül hagyjuk a helyes cselekvés értelmét. A kívülről tájékozott elme túlmutat a helyes cselekvés érzésén. Ez azért van, mert nem tanítunk arra, hogy a helyes cselekvés érzésére támaszkodjunk.

Az intuíció a mindentudó elméhez képest kollektív szinten leszámítol. Ez a megfoghatatlan érzés, amelyet nehéz lokalizálni, elkísér minket bárhová is megyünk. Azonban egy olyan kultúrában, ahol kora gyermekkorunktól kezdve arra tanítanak bennünket, hogy támaszkodjunk a legjobban tudó felnőttekre, tanárokra és szakembereikre, és ne tanuljuk meg megérteni önmagunkat, figyeljünk meg és vonjunk le következtetéseket a valóság - az emberek belső egyenes ismeretei sorvadnak. Az egyenes tudás - intuíció - helyett a józan ész, az ész, a hagyományos bölcsesség, a társadalmi igazság vezérel bennünket. Bízunk a kultúránkban kifejlesztett igazságokban, és leértékeljük belső jó és rossz érzésünket. Belső egyenes tudásunk gyakran ellentmond a kívülről érkező "igazságnak". A személyes egyenes tudás leértékelése súlyosbítja azt az érzést az ember lelkében, hogy nem képes, nem tudja megoldani a felelősségi területén felmerülő problémákat.

Belül egyet kell értenie, mindig tudja, hogyan kell helyesen cselekedni. Kint azonban egy zúzó szakértői koalíció beszél a helyes cselekvésről.

Anyagom célja nem az, hogy a tudósok véleményének leértékelését sürgesse, akik között valóban sok olyan ember van, aki szenvedélyes a munkája iránt, és érdekli az egyes emberek életének javítása. Munkám célja, hogy rávegyelek arra, hogy lássátok, hogy személyes ösztönének, egyenes tudásának és intuíciójának ugyanolyan értéke van a kézzelfogható valósággal való kölcsönhatásban, mint a kívülről származó tudásnak.

Fejlődésünk pillanatában a kapott nevelés miatt természetes, hogy az ember elnyomja személyes hangját, és hibátlanul követi más emberek tapasztalatait. Idővel más emberek hangja válik uralkodóvá élettapasztalatunkban. Ezekből a hangokból szűrő képződik, amelyen keresztül érzékeljük a valóságot.

Az irányítás, vezetés, híres, ismert általános vágyat az önmagába, személyes igazába vetett bizalom általános hiánya diktálja; képtelenség önellátónak érezni magát, megerősítve belső helyességükben. A hírnévre való törekvés hangos kiáltás: figyelj! Az én igazam igaz! Ez egy kísérlet arra, hogy bebizonyítsuk magunknak, hogy igazunk van, hogy nézőpontunknak joga van létezni.

Amikor az emberek szeretetet fejeznek ki irántunk, elfogadnak minket, elveszett tapasztalatokat szerezünk önmagunk teljes elfogadásáról, olyannak, amilyenek vagyunk. És bár ez az igény normális, és vezető az emberi motivációk között, gyakran olyan kifejezési formákat ölt, amelyeket nem lehet mentálisan egészségesnek és kiegyensúlyozottnak nevezni.

A vágy, hogy irányítsunk másokat, és ahogyan ők érzékelnek bennünket, a bizonytalanság érzéséből fakad. Amikor úgy érezzük, hogy az egész világ ellenünk van, természetes vágy támad - megvédeni magunkat a nyomásától. Szeretnénk ellenőrizni, hogy mások mit gondolnak rólunk, mit mondanak rólunk. Ennek az irányításnak az illúziója a személyiség közösségi oldalakon való tömeges népszerűsítésével jön létre, követők szerzésével.

Az ilyen tevékenység fordított oldala az az érzés, hogy a mások szemében lévő képét folyamatosan fenn kell tartani. A nyomás, amelyet ez a tevékenység gyakorol egy személyre, szavakkal kifejezhetetlen.

Mit kell tanulni ebből az elmélkedésből?

  1. A vezetés nem jó és nem rossz. A vezetésre való törekvés ma a bolygón való létünk egyik jellemzője. Szélsőséges megnyilvánulásaiban ez a vágy egészségtelen elfoglaltságot generál a saját személyiségével, a másokkal való versengés szükségességét. Az eredmény az, hogy a másik személyt különállónak tekintik tőlünk: potenciális rivális, amelyet felül kell múlnunk.
  2. A vezetők azért léteznek, mert egy öntudatlan társadalomban (nem feltétlenül mindig így) az emberek bizonytalannak érzik magukat, és ezért vezetni akarnak. Folyamatosan szülőket keresünk, akik felelősséget vállalnak életünk irányításáért. Ha egy szülő kudarcot vall, mindig hibáztatható.
  3. Megszoktuk, hogy harmadik felekre támaszkodva hozunk döntéseket az életünkről a belső iránytűnk - intuíciónk - rovására. Az ilyen viselkedés belső konfliktusokat ébreszt, személyes alkalmatlanság és mély egyéni hiányosság érzetét kelti.
  4. Fel kell ismernünk felelősségünket azért, ami a saját életünkben és a világ egészében történik. Látva azt a valóságot, amelyben most találjuk magunkat, bátorságot kell mutatnunk, és azt kell mondanunk magunknak: igen, látom. Ebből az állapotból mit válasszak tovább?
  5. A tudatos tevékenység ápolása a következő evolúciós lépésünk.

Íme néhány kulcsfontosságú váltás, amely már sokak fejében zajlik:

- elsősorban a személyes tapasztalatokba vetett bizalom;

- figyelmes, gondoskodó hozzáállás érzelmeihez, minden érzelem testi érzetként való elfogadása, megélése;

- egy másik személy önmaga tudatosítása (tudatbővítés);

- a tudat kialakulása "és, és" (minden nézőpontnak - minden belső "én" - van joga létezni, ezek mind egyetlen valóság töredékei).

Csak ha a fenti lépések az egyes személyek személyes tapasztalatainak részévé válnak, akkor önellátóvá és önmegvalósíthatóvá válhatunk, kapcsolatba léphetünk a bélünkkel, és elengedhetjük a külső tudásforrás szükségességét, sejtszinten felismerve, hogy a legmélyebb bölcsesség a lét önmagunkban van.

Lilia Cardenas, integrált pszichológus, hipnológus, szomatikus terapeuta

Ajánlott: